~ Celebek, Sztárok ... Csak itt együtt! ~




 

  

        

 

        


LD

 

Simon Monjack brit forgatókönyvíró a tus alatt próbálta magához téríteni öntudatlanul talált nejét, aki akkor még valószínűleg élt. A férfi egy nappal a haláleset után beszélt a történtekről, és külön kiemelte, milyen jólesik neki neje egykori exe, Ashton Kutcher részvétnyilvánítása. Mások szerint neki leginkább neje pénze esett jól, de ha így is van, ennek vége: mindent az anya örököl.
A vasárnap reggel elhunyt [1] Brittany Murphy boncolására már hétfőn sor került, de az eredménytől senki nem lett okosabb: „Nem találtuk semmilyen sérülést” – közölte az egyetlen felfedezést Ed Winter, az ügyben illetékesként eljáró Los Angeles-i halottkém. A halált okozó hirtelen szívleállás okát tehát ezzel egyelőre nem tudták feltárni, a belső szerveken és szöveteken, valamint az agyvelőn elvégzett további vizsgálatok eredményei, valamint a toxikológiai jelentés azonban még adhat választ a kérdésekre. Ezeknek a vizsgálgatoknak az eredményeihez viszont még további négy-hat hét szükséges – tájékoztatta a TMZ-t Winter, aki egyébként annak idején Michael Jackson halálát is vizsgálta.

Fulladt és fájt, de nem vették komolyan
Murphy férje, Simon Monjack angol forgatókönyvíró egy nappal neje halála után az Access Hollywoodnak beszélt először a veszteségről: „Az egész világom összeomlott tegnap” - fogalmazott. Mint mondta, neje valóban betegeskedett az elmúlt pár napban [2], de nem influenzával, csak egy kis torokgyulladással küzdött, amivel egyébként orvosnál is járt. „Elfáradt így év végére, sokat forgatott az idén” – indokolta a 32 éves színésznő állapotát [3] a férj, hozzátéve, neje az elmúlt hétben azért panaszkodott olyasmikre is, hogy újabban hamar kifullad, és alsótesti fájdalmai is voltak. Ennek viszont senki nem tulajdonított túl nagy jelentőséget – önmagát is beleértve –, mert gyakran járt fájdalmas görcsökkel a mensturációja.

Nem szép halálA TMZ egy Blacklock nevű nyomozó jegyzeteiből rekonstruálta az aznap reggel történteket. Mint az AH-nak Monjack is elmondta, a nap átlagos reggelnek indult, Murphy fél 8 körül kelt és kiment a fürdőszobába. Anyja, Sharon félórával később nyitott rá, mert aggódni kezdett, miért van olyan sokáig benn csendben, Monjack pedig az ő kiáltozására ugrott ki az ágyból és rohant a fürdőbe. Az ájult Murphyt először a zuhany alá tette, hogy magához térítse, miközben az anya a 911-et hívta. A jegyzetek szerint a színésznő ekkor még életben lehetett – bár öntudatánál már nem – , mert a zuhany alatt még elhányta magát, de a kiérkező mentők már nem tudták újraélesztéssel sem magához téríteni, a kórházba érkezéskor pedig már csak halottnak nyilvánították.Gyógyszertár az éjjeliszekrényenA nyomozó jegyzetei szerint a pár hálószobájában nagy mennyiségű gyógyszert találtak, némelyik Murphy, némelyik az anyja, némelyik a férje nevén, de több, egyelőre ismeretlen névre szóló is volt köztük. A korábbi hírek ugyan Vicodint emlegettek, a jegyzetek azonban ezt nem említik, helyette viszont jópár mást igen. Blacklock listája felsorol többek közt Topamaxot (rohamok ellen, migrén megelőzésére), Methylprednisolone-t (gyulladáscsökkentő), Fluoxetine-t (hangulatjavító), Klonopint (figyelemzavar ellen, a koncentrációt segítő), Carbamazepine-t (diabetesz tüneteinek enyhítésére és bipoláris depresszió ellen egyaránt használt szer), Ativant (szintén figyelemzavar kezelésére), Vicoprofent (fájdalomcsillapító), Progranololt (magas vérnyomás ellen, szívroham megelőzésére), Biaxint (antibiotikum), Hydrocodone-t (szintén fájdalomcsillapító), és különféle vitaminkészítményeket. A TMZ szerint a halottkém ugyan nem tartja esélyesnek, hogy a halált gyógyszer- vagy drogtúladagolás okozta volna, de a további vizsgálatok eredményeinek leginkább ezekre a vonatkozásaira kíváncsi.Az ismerősök a férjet okolják

Eközben továbbra is tartják magukat a Murphy drogfüggőségét taglaló verziók is: legutóbbi filmje, a Something Wicked forgatásán egy stábtag szerint például „szinte alig volt magánál, néha a jelenetek alatt is”. Barátai szerint ráadásul férje – akihez 2007-ben, mindössze négyhavi ismeretség után ment hozzá – is rossz utakra vitte, csak adósságai fedezésére és munkavállalási engedélye állandósítása kedvéért vette feleségül az amerikai színésznőt.

Monjack természetesen arra is megragadta a lehetőséget arra is, hogy az Access Hollywoodnak kommentálja a házasságuk árnyoldalairól szóló pletykákat: „Semmiféle ’rossz hatás’ alá nem került. Nem tudom, ki miért gondolhatná ezt. Végre megtalálta a szerelmet, mindketten megtaláltuk. Brittany sose jutott volna el oda, ahol tartott, ha hagyta volna, hogy bárki is uralkodjon rajta. Brittany Brittany volt”.

Simon-Monjack brittany murphy

A TMZ értesülése szerint egyébként a színésznőnek volt végrendelete, de azt még jóval házassága előtt írta, így nem meglepő, hogy férje semmit sem örököl. Murphyt édesanyja, Sharon nevelte, kétéves volt, amikor apja otthagyta őket; a színésznő végrendelete szerint most minden vagyona – a házat is beleértve, ahol férjével lakott – anyjára száll.

Az ex szívből szólt

A halálhír megdobta Hollywood twitter-aktivitását is: Lindsay Lohan, Paris Hilton, Jessica Simpson és sokan mások [4] is saját mikroblogjaikon osztották meg, mennyire fog nekik hiányozni kolléganőjük. Köztük az ex, Ashton Kutcher is: „A világ egy darabka napfényt veszített el ma [5]. Legmélyebb részvétem Brittany családjának, férjének, és csodás édesanyjának, Sharonnak. Találkozunk odaát [6], kicsi lány” – fogalmazott Twitter-oldalán [7] Demi Moore férje, aki nem csak együtt játszott Murphyvel a 2002-es Just Married című vígjátékban, de közel is járt hozzá, hogy valóban friss házasok legyenek: több mint egy évig jártak, mielőtt 2003-ban – állítólag egy titkos eljegyzés után nem sokkal – végül szakítottak.

Monjack külön kiemelte Kutcher gesztusát, hozzátéve, személyesen nem ismerik egymást: „Nagyon szép, amit Ashton írt róla a Twitteren. Nagyon jólesett. Én sem mondhattam volna szebben”.

Murphy egyébként szintén az Access Hollywoodnak nyilatkozott utoljára: december elején egy Los Angeles-i partin épp arról beszélt nekik, hogy jövőre gyereket terveznek. "Újévi kívánságként talán azt mondanám, jövőre egy babát szeretnénk. De ez egy elég nagy kívánság!".









 ____________________________
 Szeretnéd ha benéznék hozzád?
 Akkor tedd ide az oldalad linkjét!



 Jelentkezz a hónap oldalának és ha
 elég jó az oldalad egy hónapig kike-
 rülhetsz a főoldalra. Jelentkezek!


 Szeretnél szép designt az oldaladra
 Akkor most jó helyen böngészgetsz!
 Ha kész designok közül szeretnél vá-
 lasztani akkor
katt ide, ha viszont te
 szeretnéd eldönteni milyen legyen
 akkor pedig
egyedileg rendelhetsz
 design-t
 7 kreditért. Rendelj bátran.


   
   
   


 //milz.gportal.hu/
 
//chelsea-s.gportal.hu/
 
//lavignemusic.gportal.hu/
 
//chelsea-s.gportal.hu/
 
//lillablog.gportal.hu/
 
//the-leighton.gportal.hu/
 
//diva-hime.gportal.hu/


 Az oldal szerkesztője: Mona
 A téma: Sztárok csak itt mindenki!
 Designt készítette: Mona
 FIGYELEM! Az oldalról csak és kizá-
 rólag rajongói oldalak másolhatnak
 híreket a saját oldalukra. Az oldal ki-
 nézetét lemásolni tilos! Sőt semmi-
 lyen design elemet sem lehet má-
 solni az oldalról más oldalra! Köszi!

bejelizés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2006-08-23
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!